Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Jennifer Lawrence

Jennifer Lawrence

Életrajz

Jennifer Lawrence 1990. augusztus 15-én született a Kentucky állam béli Louisville-ben, a család legkisebb gyermekeként. Jennifer anyja, Karen, egy gyerektábort működtet, apja, Gary, az építőiparban dolgozott. Két bátyjával jó kapcsolatot ápol. Jennifer fiatalon csöppent a színészvilágba, miután 14 éves korában egy fotós felfedezte New Yorkban, és meggyőzte anyját, hogy keressenek fel pár ügynökséget. A gyermekkora óta modellkedő lány tehetsége egyből kitűnt, így kisvártatva sorra kapta a megbízásokat. Egyik első szereplése egy MTV-reklámban volt, amivel a csatorna egyik műsorát, a My Super Sweet 16-t népszerűsítették. Olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Monk, a Döglött akták vagy a Médium, 2007-ben pedig főszerepet kapott a Bill Engvall-show-ban. Sorozatbeli szereplései után az igazi szakmai sikert a A hallgatás törvénye (2010) című dráma hozta el számára, amiért már Oscar-díjra is jelölték. Drámai és romantikus komédiák után olyan kasszasikerekben szerepelt, mint az X-Men: Az elsők (2011) és a X-Men: Az eljövendő múlt napjai (2014), illetve a hatalmas rajongótáborral rendelkező, a fiatalok körében már kultikusnak számító Éhezők viadala-filmekben is főszerepet kapott (Az éhezők viadala – 2012, Az éhezők viadala: Futótűz – 2013, Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész – 2014, Az éhezők viadala: A kiválasztott - Befejező rész – 2015). Jennifernek a Napos oldal (2012) című film főszerepe Oscar-díjat hozott, azóta csak nagyobb produkciókban tűnt fel. A színésznőt az Amerikai botrányban (2013) nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölték, második jelölését azonban nem sikerült díjra váltania. A közvetlen, jó humorú színésznő a legépszerűbb fiatal sztárok egyike.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1990-08-15
  • Születési hely: Indian Hills, Kentucky, USA
  • Más néven: Jennifer Shrader Lawrence, 제니퍼 로렌스, ジェニファー・ローレンス, جينيفر لورنس, เจนนิเฟอร์ ลอว์เรนซ์, 珍妮佛·勞倫斯, Џенифер Лоренс, ჯენიფერ ლოურენსი, Τζένιφερ Λόρενς, Дженнифер Лоуренс, 詹妮弗·劳伦斯, 珍妮弗·劳伦斯, جنیفر لارنس, Xhenifer Lorens

Filmek listája Jennifer Lawrence