Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Chris Evans

Chris Evans

Életrajz

Filmes debütálására 2000-ben, A szökevényben került sor. Az első főszerepet és ezzel az áttörést a Már megint egy dilis amcsi film hozta meg neki, amiben ő kapta Jake Wyler szerepét. A tinifilm-paródiát követően több moziban lett övé a vezető szerep. Játszott a Halálbiztos vizsgában Scarlett Johansson oldalán, majd a Mobil című akcióban Kim Basinger partnereként. A London című filmben egy bekattant kábítószerest alakít, akinek párkapcsolati problémái vannak. A dráma női főszereplője Jessica Biel, de feltűnik benne Jason Statham is. 2005-ben az Elizabethtown című film lehetséges főszereplőjeként hallgatták meg, de végül Orlando Bloom lett a befutó. Chris-t kiválasztották a népszerű Marvel képregény filmes adaptációjának, a Fantasztikus Négyes egyik hősének szerepére. Fáklyaként visszatért a A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó című folytatásában is, 2007-ben. Még ugyanebben az évben egy mérnökből lett űrhajóst, Mace-t alakította Danny Boyle sci-fi-jében, ami után már komoly tehetségként kezdték el számon tartani. 2008-ban Keanu Reeves partnere Az utca királyaiban. Meghallgatták a homoszexuális Harvey Milk politikus életéről szóló Milk című drámában, a híres melegjogi aktivista szeretőjének karakterére. A szerepet végül James Franco játszotta. 2009-ben Dakota Fanning és Camilla Belle oldalán tűnik fel Az energia című thrillerben. A filmben saját harci jelenetei voltak, amikben sérüléseket is szerzett hetekkel visszafogva a mozi elkészültét. 2010-ben több filben is látható. A Vesztesek bosszúja című DC Comics akció-vígjáték adaptációban Zoe Saldana és Jeffrey Dean Morgan partnere. A szintén képregényből készült Scott Pilgrim a világ ellen című vígjátékban Lucas Lee-t alakítja. Az ikonikus, Marvel képregényből készülő, három részből álló mozifilm-sorozatban ő alakítja a címszereplő főhőst, Amerika Kapitányt. Evans a Bosszúállók filmjeiben is a Kapitány szerepében látható, legközelebb a Végtelen Háborúban (2018. május).

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1981-06-13
  • Születési hely: Sudbury, Massachusetts, USA
  • Más néven: كريس إيفانز, 크리스 에반스, Крис Эванс, คริส อีแวนส์, 克里斯·埃文斯, クリス・エヴァンス, Кріс Еванс, Christopher Robert "Chris" Evans, Christopher Robert Evans, Κρις Έβανς, Κρίστοφερ Ρόμπερτ Έβανς, کریس اوانز, کریس ایوانز, 克里斯·伊凡, כריס אוונס

Filmek listája Chris Evans